Tehát, hogyan működik a tejipar?
Az állatok kihasználása már a tejelő tehenek megszületése előtt elkezdődik.
A tejiparban a mesterséges termékenyítés első lépéseként a tenyészbikákat fantomra vagy egy másik bikára ugratják az ondóvételhez. Utóbbinak oka, hogy a passzív bikának nagyobb a teherbírása mint a teheneknek.
Előfordul az európai gyakorlatban az is, hogy elektroejakuláció révén nyerik az ondót, azaz a kalodába állított és rögzített bikának egy elektromos impulzusokat leadó hosszúkás eszközt vezetnek az ánuszán keresztül a végbelébe, majd az eszköz révén, elektromos inger hatására történik meg az ejakuláció. Az ondót műhüvelybe gyűjtik, majd laboratóriumban átszűrik, vizsgálják és tartósítják (hígítják, majd lehűtik, illetve fagyasztják).
Az optimális mértékűnek tartott tejtermeléshez elengedhetetlen az éppen ivaréretté vált, de valójában még borjúkorú nőivarú állatok, azaz üszők mesterséges termékenyítése, vemhesítése, majd az ellésüket követően pár nappal a borjaik elvétele, akik amennyiben nőivarúak, egy apró ketrecben, társaiktól szeparáltan, magányosan növekednek és borjútápszert fogyasztanak az anyatejük helyett, mert azt az anyjuk mesterséges fejésével az ember elveszi tőlük, hogy saját céljaira használhassa.
A bikaborjak sorsa
Ha az újszülött bika, akkor még borjúkorában, azaz 8 hónapos koráig vágóhídra kerül. A sajt, a tej vagy a többi tejalapú termék megvásárlása egy olyan ipart támogat, amely a húsiparral megegyezően az állatokat rabságban töltött életre, majd erőszakos halálra ítél. Nincs tej vagy tejtermék halott borjak nélkül, mert a tejipar számára a bikaborjú (egy-két tenyészállatot leszámítva) haszontalan, így átadják őket a húsiparnak, ami a lemészárlásukat követően hasznosítja a testüket.
Az üszőborjak sorsa
Ha a megszületett borjú üsző, akkor 3-7 napos korától magányosan, anyjától és fajtársaitól szeparáltan, kisméretű boxokban, ún. Steinmann borjúketrecben nevelkedik. Ivarérésekor, de még tulajdonképpen borjúként, rektális vizsgálat és a péranyíláson át bevezetett inszemináló katéter segítségével mesterségesen termékenyítik, majd a vemhességgel és az elléssel ő is rálép arra az útra, amin az anyja szenved(ett) élete végéig.
Minden út a vágóhídra vezet
Az intenzív tenyésztésnek köszönhetően a tejelő tehenek körülbelül nyolcszor annyi tejet termelnek, mint amennyit az őseik emberi beavatkozás nélkül, a borjaik szükségleteivel arányosan adnának. A folyamatos vemhességtől és laktálástól (hiszen a tévhitekkel ellentétben a tehén is csak akkor ad tejet, ha utóda van, így minden termelési ciklusban meg kell termékenyíteni, majd elvenni a borját, hogy a számára termelt tej az emberé lehessen) annyira kizsigerelődik a szervezetük, hogy életük negyedén, 5-6 évesen vágóhídra kerülnek, ahol ugyanaz a sors vár rájuk, mint a “húsmarhákra” vagy a borjúkorban lemészárolt bika testvéreikre és borjaikra.
A marketingfogások ellenére a “házi” vagy kisgazdasági tej sem “boldog tehéntől” származik, hiszen a bika borjaik innen is a vágóhídra kerülnek, ahogy a már nem “megfelelő” mennyiséget leadó tehenek is.
A kisgazdaságokban ráadásul többnyire kötött tartásban vannak a tehenek, azaz az a minimális mozgás sem adatik meg nekik, mint a nagyüzemi tartásban.
Mindez az egyre népszerűbb kecsketejre és kecsketej alapú termékekre is igaz, mert a hím gidákat is leölik, ahogy a kizsigerelt anyákat is.
Élet, erő, egészség?
A tejtermékek csak állatok kihasználása által jöhetnek létre. A tejiparban történő állatkínzás felesleges és elkerülhető, mivel az emberi szervezetnek pont annyira van szüksége a tehenek anyatejére, mint a zsiráfokéra vagy a kutyákéra; azaz semennyire.
Az egyik legnépszerűbb egészségügyi érv a tej és tejalapú termékek fogyasztása mellett az, hogy a tejtermékek fehérje és kálcium tartalmának köszönhetően hozzájárulnak, sőt szükségesek az egészséges, “erős”, azaz optimális sűrűségű csontozathoz és az elhagyásuk csontritkuláshoz vezet. Ezt azonban több kontrollált vizsgálat és ezek alapján készült metaanalízis megcáfolta már, amelyekben nem találtak a növényi és a tejfehérjét vagy a tej- és tojásfehérjét fogyasztó alanyok csontsűrűségében különbséget (ráadásul a hatás iránya a növényi fehérjéknek kedvezett), sőt vannak olyan metaanalízisek is, amelyek egyenesen a csonttörés rizikójának emelkedését találták a tejfogyasztás esetén (hivatkozás ld lejjebb).
Emellett számos metaanalízis alátámasztja, hogy a tehéntej fogyasztása…
Alternatívák, etika és fenntarthatóság
A minden esetben állatkínzásból származó tejtermékek helyett válasszunk egészséges és fenntartható alternatívákat! Egy teljes értékű, zöldségekből, gyümölcsökből, hüvelyesekből, gombákból, olajos magvakból és gabonafélékből álló növényi étrend az élet minden szakaszában egészséges és kielégítő (a Mi a veganizmus és hogyan lehetsz te is vegán? című cikkünkben további részletek olvashatóak erről).
Abban az esetben, ha ragaszkodunk a tejhez, a sajthoz vagy a többi tejtermékhez, érdemes kipróbálni ezeknek a növényi alapú megfelelőit, amelyeket már gyakorlatilag minden boltban meg lehet vásárolni, ráadásul gyakran a tehéntej alapú termékekkel azonos áron.
Mivel a szarvasmarhák tartásához és az etetésükre termesztett takarmány előállításához rengeteg mezőgazdasági földterület szükséges, nem meglepő, hogy a tisztán növényi alternatívák nemcsak etikusabbak, de jóval fenntarthatóbbak is.
A szója- és zabtejek például átlagosan 92%-kal kevesebb földterületet és 93%-kal kevesebb vizet használnak fel literenként mint a tehéntej, valamint 70%-kal kevesebb üvegházhatású gáz termeléséért felelősek. Az erdőirtások és a biodiverzitás csökkenésének legnagyobb okozója a mezőgazdaság, azon belül is a szarvasmarha tartás. A tejipar és az egyéb, állatokat használó iparágak bojkottálásával és teljes megszüntetésével a mezőgazdasági földterületek 75%-a felszabadulhatna, mivel 98 milliárd éhes száj (90 milliárd szárazföldi haszonállat és 8 milliárd ember) helyett mindössze 8 milliárd embernek kellene növényi ételt termeszteni.
Ez lehetőséget adna a felszabadult területek visszavadítására, aminek köszönhetően olyan vadon élő állatoknak adhatnánk meg a kizsákmányolástól mentes életet, akiknek az életét nem az határozza meg, hogy mit tudunk elvenni tőlük, hanem saját jogon léteznek a természetes közegükben. A biodiverzitás növelése által nemcsak ezeknek az állatoknak, hanem közvetetten minden faj fennmaradásának a kulcsa lehetne ez a változás. Ehhez az is hozzájárul, hogy az erdős területek a második leghatékonyabb széndioxid elnyelők az óceánok után.
