Keserű méz
A mézről szinte mindenkinek egy ártatlan, természetes édesség, valamilyen egészséges finomság jut az eszébe. Egy olyan ajándék, amelyet a méhek boldogan osztanak meg velünk. A méhészkedés szépségét és létjogosultságát pedig igazán nem szokás megkérdőjelezni.
Így mégis mibe tudnak már megint belekötni a vegán emberek?
Egy teáskanálnyi élet - a dolgozó méhek
A világon több mint 20 000 méhfaj él. Többségük magányos életmódot folytat: kis üregekben, földbe vájt járatokban vagy növényi szárakban nevelik utódaikat és nem raktároznak el nagy mennyiségű mézet.
A többi méhfajtól eltérően azonban a mézelő méhek különlegesen komplex közösségekben, úgynevezett méhcsaládokban élnek. A család gerincét a dolgozó méhek adják. Egyetlen kaptárban nyáron akár 40–60 ezer dolgozó méh is élhet, télen pedig körülbelül ennek a negyede, akik összebújva melegen tartják egymást és a kaptárat.
A dolgozók valójában ivarzásképtelen nőstények, akiknek rövid, de rendkívül intenzív életük van: nyáron mindössze 4–6 hétig, télen pedig 4–6 hónapig élnek. Mindig az életkoruknak megfelelő feladatokat látják el: a fiatalabbak a kaptárban dolgoznak, építik a viaszlépeket, tisztítják a kaptár sejtjeit, gondozzák a lárvákat és kiszolgálják a királynőt. Később őrséget állnak a bejáratnál, majd kirepülnek nektárért és virágporért.
A viaszlépek kiépítése a méhek egyik leglenyűgözőbb alkotása. A fiatal dolgozók viaszmirigyeikből apró, áttetsző pelyheket választanak ki, amelyeket állkapcsukkal formálnak és illesztenek össze. A méhek viaszsejtjei kezdetben kerek formájúak, majd a hő és a viasz természetes elrendeződése révén hatszögletűvé alakulnak. Így jönnek létre a szinte tökéletesen szabályos hatszögletű sejtek, amelyek egyszerre szolgálnak a méz és a virágpor raktárául, valamint a lárvák bölcsőjeként. A hatszögforma a természet legkifinomultabb mérnöki megoldása: minimális anyagfelhasználással a lehető legnagyobb tárolókapacitást biztosítja.
A dolgozó méhek rövid élete megfeszített, megállás nélküli munkával telik. Virágról virágra repülnek, nektárt gyűjtenek, lenyelik, felöklendezik, újra feldolgozzák – majd ezt a folyamatot nap mint nap megismétlik, amíg a nektár lassan, apró cseppenként mézzé nem alakul.
Egyetlen teáskanálnyi mézhez 12 dolgozó méh teljes életének munkája szükséges.
A méz mellett a dolgozó méhek termelik a propoliszt is: egy gyantás anyagot, amelyet fák rügyeiből gyűjtenek és amellyel gyógyítanak, illetve fertőtlenítik, szigetelik és erősítik a kaptárt. Mindezek mellett virágport is gyűjtenek és tárolnak, amely egy fehérjében gazdag táplálék a fejlődő lárvák számára.
A mézelő méhek évezredeken át úgy fejlődtek, hogy egész kolóniaként maradjanak fenn télidőben is, ezért jelentős tartalékot halmoznak fel. A méz éppen emiatt a méhek számára a család „kenyere”, egy szénhidrátban gazdag táplálék, amely a saját túlélésük záloga.
Hódolat a királynőnek
A család központja a királynő. Ő az egyetlen ivarérett nőstény a kaptárban, feladata pedig az, hogy megtermékenyítve naponta több ezer petét rakjon le. Ezzel biztosítja a folyamatos utánpótlást: új dolgozókat, here méheket és – ha szükséges – új királynőt.
A királynő körül néhány udvarméh (fiatal dolgozó) sürög, akik etetik őt méhpempővel, tisztogatják és gondoskodnak arról, hogy zavartalanul végezhesse feladatát. A méhpempő nem a virágokból származik, hanem a fiatal dolgozó méhek garatmirigyeinek váladéka. Tejszerű, fehér anyag, amely fehérjében, vitaminokban és hormonhatású anyagokban gazdag. Az összes lárva méhpempőt kap életének első napjaiban, de ha egy lárvát kizárólag ezzel etetnek, abból királynő fejlődik. A királynő egész életében méhpempőt fogyaszt. Ennek köszönheti, hogy akár 3–5 évig él, míg a dolgozók csak néhány hétig vagy hónapig.
A here méhek, azaz a hímek száma évszaktól függően néhány száztól akár több ezerig is terjedhet. Párosodás közben elpusztulnak, ősszel pedig – amikor a nektárforrások elapadnak – a dolgozók egyszerűen kiűzik őket a kaptárból, hogy ne fogyasszák a téli készleteket. Így a télre rendszerint csak a dolgozók és a királynő maradnak életben.
A méhcsaládok felépítése tehát matriarchális, amelyben a méhkirálynőnek alárendelve nőivarú méhek dolgoznak, irányítanak és szerveznek, míg a hímivarúak tevékenysége elsősorban a királynő megtermékenyítésére korlátozódik.
