A vadászat és vadgazdálkodás árnyoldalai

A vadászatnak tényleg a természet dinamikus egyensúlyának fenntartásában és a vadállomány szabályozásában van elengedhetetlen szerepe? Vagy valójában inkább egy élvezetből űzött, kegyetlen, profitorientált tevékenység? Körbejártuk a kérdést.
A vadászat és vadgazdálkodás árnyoldalai

A vadászat és vadgazdálkodás árnyoldalai

Mi a vadgazdálkodás?

A vadgazdálkodás az ember azon, elsősorban vadászat által véghezvitt gazdálkodási tevékenysége, amelynek során szabályozni igyekszik a vadászható vadfajok állományát.

Hivatásos vs. hobbivadász

2021-es adatok szerint Magyarországon összesen több mint 68000 a vadászok száma, amelyből mindössze közel 2800 a hivatásos, míg több mint huszonháromszor ennyi a sport-, azaz hobbivadász.

A vadállomány nagyságára ezzel szemben csak becsült adatok vannak. Ráadásul hivatásos vadászok bevallása szerint az adminisztrált terítékadatok valóságtartalma is sokszor kétségbe vonható.

Magyarországon jelenleg vadászható vadfajok

Nagyvadfajok:
gímszarvas, dámszarvas, őz, muflon, vaddisznó és szikaszarvas

Apróvadfajok:
mezei nyúl, üregi nyúl, fácán, fogoly, vörös fogoly, nyári lúd, vetési lúd, nagy lilik, kanadai lúd, nílusi lúd, tőkés réce, szárcsa, erdei szalonka, örvös galamb és balkáni gerle

Egyéb apróvadfajok:
róka, aranysakál, nyest, házi görény, borz, pézsmapocok, nyestkutya, mosómedve, dolmányos, szarka és szajkó

Magyarországon jelenleg legális vadászati módszerek

Egyéni vadászat

Kategóriák:

les vadászat, cserkelés, barkácsolás, egyéni apróvad vadászat, vízi járműről történő vadászat.

Vadászható: 

nagyvad fajok közül: gímbika, dámbika, őzbak, muflonkos, szika szarvas

apróvad fajok közül: erdei szalonka.

 

Társas vadászat

Kategóriák:

nagyvad társas vadászat (terelő- és hajtóvadászat),  apróvad társas vadászat (kereső, illetve hajtóvadászat).

A solymászat és mára az agarászat (ismét, kizárólag magyar agárral mezei nyúlra (társas), rókára, illetve sakálra) egyéni és társas vadászatként is művelhető.

Egyéni és társas vadászat esetén is vadászható: 

nagyvad fajok közül: gímtehén, ünő, borjú, dámtehén, ünő
borjú, muflonjuh, jerke, bárány, őz suta, gida (e vadfajok hajtásban nem, csak terelő vadászaton
vadászhatók).

apróvad fajok közül: üregi nyúl, mezei nyúl, fácán, fogoly, vörös fogoly, nyári lúd, vetési lúd, nagy
lilik, kanadai lúd, nílusi lúd, tőkés réce, szárcsa, örvös galamb, balkáni gerle, róka, aranysakál, nyest, házi görény, borz, pézsmapocok, nyestkutya, mosómedve, dolmányos, szarka és szajkó.

A vaddisznó ivar és kor megkülönböztetés nélkül egyéni vadászaton, terelővadászaton és
hajtóvadászaton egyaránt elejthető.

A vadász narratíva

A vadászok törekednek azon tézis fenntartására, amely szerint evolúciósan az emberi faj ökológiai egyensúlyt fenntartó szerepkörrel van felruházva, ennek értelmében mintha nélküle kivitelezhetetlen lenne az élőlények, a természetes élettereik és a környezet harmonikus együttműködésének megteremtése. Az igazság ezzel szemben az, hogy természetes állapotok közt az emberi fajra semmilyen komolyabb állományszabályozó szerep nem hárul. Ezzel szemben pont az emberi faj az, aki tevékenységeivel az ökológiai egyensúlyt felborítja, majd ennek orvoslásának látszatát fenntartva komoly érdekek mozgatta gazdálkodási tevékenységet folytat, vadgazdálkodás címén.

Természetes, azaz emberi beavatkozástól mentes körülmények között, minden egyes fajnak megvan a maga szerepe, ökológiai fülkéje, amit betölt az adott környezetben. Ennek megfelelően, ökológiai értelemben, az eredeti környezetükben nem léteznek „káros” és „hasznos” élőlények. Ezekbe a kategóriákba az ember önkényesen, saját szempontjait alapul véve skatulyázza az egyes élőlényeket. Ráadásul, sokszor az eltérő gazdálkodási érdekek függvényében, ugyanazon fajok hol „károsnak”, hol „hasznosnak” minősülnek. Szintén az emberi tevékenység következményeként előfordul, hogy az ember az adott környezetben idegen, más környezetből kiragadott fajokat terjeszt el, amelyek ezen mesterséges beavatkozás hatására ökológiai értelemben „károssá” válhatnak. Ezeket nevezzük invazív, idegenhonos fajoknak.

Mára Európa egyes területein olyan mértékű környezetátalakító tevékenységet folytatott az ember, hogy az eredeti, természetes állapotok már nem helyreállíthatóak. Nincs esélye az egykori állományszabályozó csúcsragadozók megtelepedésének. Nincsenek számukra (sem) megfelelő nagyságú élőhelyek, egybefüggő erdőségek, mert az ember a fragmentáló tevékenységével településekkel, azokhoz kötődő ipari létesítményekkel, mezőgazdasági területekkel és utakkal szabdalta azokat fel.
Ilyen megközelítésből még alátámasztottnak is tűnhet az az indok, amire a vadgazdálkodás hivatkozik, miszerint neki kell a hiányzó, a vadállományt a predációval kontrolláló csúcsragadozókat pótolni.

A valóság

A probléma ezzel az, hogy nem ezt teszik.

Jelenleg a vadgazdálkodás egy olyan gazdasági tevékenység, aminek piaci alapon kell
rentábilisnak lennie. Így az elsődleges célja nem egyfajta dinamikus ökológiai egyensúly
létrehozása és fenntartása, hanem profit létrehozása haszonvadakkal történő gazdálkodás révén.
Ennek pedig az a következménye, hogy a szintén haszonvadakat is vadászó, egyébként természetes szelektor ragadozókra konkurensként tekintenek. (Tegyük ehhez hozzá azt, hogy a távcsöves puska, a legjobb szándék és a legnagyobb szakértelem mellett sem pótolhatná a ragadozók természetes szelekcióját.)
Mint fentebb látható, a ragadozók jó része a mai napig, akár egész éven át gyéríthető folyamatosan, a szaporodási, kölyöknevelési időszakot is beleértve.  Egykoron a “dúvad” fogalom takarta ezt részben.

A szőrmés kisragadozó gyérítésnek, párhuzamosan az egyéb apróvadfajok közé sorolt madarak (dolmányos, szarka, szajkó) pusztításával, elsődleges célja az apróvadállomány „védelme”.
Az apróvad populációk visszaesésének pedig elsődleges oka az iparszerű, nagytáblás mezőgazdasági földművelés elterjedése, nem pedig e ragadozók, fészekfosztók „túlszaporodása”.

Elgondolkodtató, hogy amikor a mezőgazdasági területek 70-83%-án állattartás, állattenyésztés, illetve az ún. gazdasági haszonállatoknak szánt takarmány termesztése folyik, akkor
valójában az állati termékek termelésével és fogyasztásával mennyi élőhelyet veszünk el ezen apróvadaktól, ellehetetlenítve így a túlélésüket és a szaporodásukat. Ráadásul a nagyobb
arányú mezőgazdasági területhasználat, a természetes élőhelyek fragmentálásával, a csúcsragadozók visszatérését akadályozza, a fejlődő világban ez pedig, a jelenlegi trendek alapján, a nagytestű növényevők eltűnéséhez fog vezetni.

De mit is takar valójában az apróvadállomány vadgazdálkodási „védelme”?

Az elsődleges célja valójában nem más, mint hogy a konkurens ragadozók gyérítése által, több apróvadat hozhasson az ember maga puskavégre. A vadgazdálkodási tervezés során a terítékre hozható tervezett apróvadállomány meghatározása a korábbi időszakban elpusztított szőrmés kisragadozó állomány függvényében (is) történik.
A ragadozók jó része (pl: a ragadozó madarak, azaz „kampós csőrűek”) védettek vagy fokozottan védettek. Az egykori csúcsragadozóink (szürke farkas, hiúz, barnamedve) itthon szintén fokozottan védett fajok, azaz törvény tiltja a vadászatukat.
A megritkulásukhoz az élőhelyek eltűnése mellett a korábbi vadászati üldöztetésük vezetett, aminek az egyik oka az, hogy a vadászok konkurensként tekintettek rájuk, a másik, hogy veszélyt jelentettek a gazdasági haszonállat állományra, a harmadik  fő ok pedig a trófeavadászat.

Mivel korábban a nagyragadozók eltűntek a mai Magyarország területéről, egy relatíve kényelmes helyzet állt elő a vadgazdálkodóknak, hiszen jelentősen csökkent azon ragadozók száma, akikkel osztozkodni kellett a haszonvad állományon. Gyakorlatilag csak az apróvadállományra „veszélyt” jelentő kisragadozók maradtak fent mint természetes predátorok. Emellett a csülkösvad állomány vadászata is egyszerűbbé vált annak köszönhetően, hogy az állatokat nem üldözték és mozgatták folyamatosan a rájuk veszélyt jelentő ragadozók, ezáltal kevésbé óvatosak és „helyben maradva”, lesről, szórón is relatíve könnyen puskavégre hozhatóak. Ez egyfajta „idilli” állapotot teremtett a vadászok számára. (Ma már nem ritka az olyan eset sem, hogy a lesre kiülő vadászok annyira elkényelmesedtek, hogy a terepjáróktól a lesig vezető ösvényt is kaszálják vagy gyomirtózzák maguknak vagy a számukra…).

Mivel az egykor itt élt, mára visszatelepülő csúcsragadozóink fokozottan védettek, az ő trófeavadászatuk természetesen illegális. Viszont a vadászok továbbra is konkurensként tekintenek rájuk, a jelenlétük a csülkös vad állandó mozgásban tartása, valamint a predációjuk miatt nem kívánatos a számukra. Ennek a következménye az, hogy a vadászok közül vannak, akik ha tehetik, illegálisan ma is elejtik ezeket a fokozottan védett egyedeket. Ez annak ellenére is így van, hogy ezen ragadozófajok jelenléte mellett, a természetes szelekciós nyomásuk hatására, a vadállomány minősége javulna (még ha összességében a populációk nagysága csökkenne is).

Orvvadászok lőttek le egy medvét Salgótarjánnál

Kilőtték a svájci farkast Borsodban

Farkasok kilövéséről indítottak nyomozást

Elítélték a két szabolcsi vadászt aki lelőtt egy barátkeselyűt és elfogott három másik védett madarat

A fentiekhez hasonló okok miatt, bár ma vadászati célból mérgekkel pusztítani állatokat illegális, a felderített ragadozómadár-mérgezések mögött mintegy 90%-ban vadgazdák, vadásztársaságok állnak.

Turai madármérgezés: vadászatban érdekelt fél lehet az elkövető, ismerte a határokat

Ezzel kapcsolatosan érdemes megemlíteni az országos szinten visszatelepült aranysakál helyzetét.
A korábban őshonos, később kipusztult, mára délről ismét visszatelepült állat vadászati státusza ma már az “éven át gyéríthető szőrmés ragadozók” közt található. A vadásztársadalom egyfajta közellenségként tekint rá, azt állítva, hogy soha nem látott mértékű kárt okoz a nagyvadállomány szaporulatában (is).
Ennek ellentmondani látszik, hogy az ország továbbra is túltartott ezen haszon nagyvadfajokból. A sakál méreteinél fogva (a rókánál alig nagyobb állat) hiába igyekszik betölteni a csúcsragadozók hiányával keletkezett űrt, ez maradéktalanul nem sikerülhet neki.

Inváziós fajok kérdése

Európa-szerte (is) találkozhatunk korában nem őshonos, behurcolt, idegen eredetű fajokkal.
Ezek az állatok kizárólag az emberi tevékenységek eredményeként jelenhetnek itt meg és szaporodhatnak el. Mivel nem az itteni ökológiai rendszerekben, azok fülkéiben (niche) töltöttek be eredetileg szerepet, jelenlétükkel felboríthatják a korábban itt kialakult ökológiai egyensúlyt ( élő-, szaporodó- és táplálkozó helyfoglalás az őshonos fajok elől, ezen egyedek kiszorítása, magukra nézve ártalmatlan, de az itt őshonos fajokra nézve végzetes betegségek terjesztése, ezen inváziós fajok jelenlétéhez korábban evolúciósan alkalmazkodni nem képes fajok predálása stb révén).

A vadászható vadfajok között is vannak ilyen behurcolt, tájidegen fajok (pézsmapocok, mosómedve, nyestkutya, nílusi lúd, kanadai lúd), amik jelenléte a mi ökológiai rendszereinkben nem kívánatosak. Mégis, mivel különösebb vadászati értékkel nem bírnak és a haszonvadfajokra nézve „fokozott” veszélyt sem jelentenek, az elejtésük sem bír jelentőséggel a vadásztársadalom számára, így a vadászok nem is igazán érdekeltek e fajok korlátozásában. (Ez alól a „trófeaérték” képezhet kivételt.)

Emellett vannak olyan fajok is, amik szintén idegenhonosak, de direkt vadászati céllal telepítették be őket.

Ilyen faj az utóbbi időkben a muflon, a szikaszarvas vagy a vörös fogoly. Ezt megelőzően a római időkbe visszavezethetően ilyen volt a fácán, a dám és az üregi nyúl is.
A legutóbb betelepített tájidegen faj a vörös fogoly, amely egyedek vadászati céllal szabadon engedhetőek, ami azért is elgondolkodtató, mert az itt őshonos (szürke) fogoly populáció, a korábban említett nagytáblás szántóföldi monokultúrák miatt, amúgy is nehéz helyzetbe került és innentől fogva még találkozik egy hozzá nagyon hasonló életformát élő, de itt idegen „konkurenssel”.

A vadak etetése

A korábban ecsetelt helyzet (csúcsragadozók hiánya, vadgazdálkodási gazdasági érdekeltség a minél magasabb számú haszonvadállomány fenntartásában) odáig vezetett, hogy jelenleg csülkös vadból a területeink messze túltartottak. 

Mivel három, különböző gazdálkodási forma célja is az, hogy ugyanazon területeken gazdálkodva rentábilisak legyenek, a törekvéseik konfliktusokhoz vezetnek. E három gazdálkodási forma az erdő-, a mező- és a vadgazdálkodás. A területek csülkös vadból való túlnépesedése odáig vezet, hogy igen nagymértékű a vadkár mind a mező-, mind az erdőgazdaság által hasznosítani kívánt területeken. Ezek enyhítése miatt is etetik a vadakat, sőt, vadföldeket létesítenek, amiknek a célja az, hogy a vadak onnan szerezzenek takarmányt és ne a mezőgazdasági területekben tegyenek (még nagyobb) kárt. Természetesen ezek önmagukban nem oldják meg a problémát, sok helyütt a mezőgazdasági vállalkozók a területeik (kukorica, gabona) megóvására és a vadak kirekesztésére villanypásztoros védelmet alkalmaznak már a korábbi vadriasztókon és egyéb vadkárelhárító technikákon túl.

Az erdők esetében hasonló a helyzet, a fiatal erdők tarra rágásával nemcsak ökológiai, hanem gazdasági károkat is okoznak már a vadak. Ahol tehetik (és erre megfelelő anyagi fedezet is rendelkezésre áll), igyekeznek az új, fiatal erdőkből a vadakat kirekeszteni. Sok helyütt vasbetonhálóval (vadvédelmi kerítés) kerítik az ilyen erdőket körbe. (Ahol a vadászati jogot az erdő kezelője gyakorolja, sokszor a vadászatból befolyó pénzből tud az erdők védelmére visszaforgatni.)
Ha nagyragadozók lennének jelen a területeken, akkor a korábban említett csülkösvad “mozgatással” a fiatal erdőket is védenék, mert a prédaállatok nem tudnák olyan hosszú időre bevenni magukat egy-egy erdőrészletbe, így az abban okozott kár is kisebb volna.

Az etetésre visszatérve, nem ritka, hogy nem pusztán szemes terményt vagy más növényi alapanyagokat használnak fel erre a célra, hanem sokszor akár áruházláncok kidobásra szánt (lejárt szavatossági idejű) pékáruit is.
Hogy miért lehet fontos és aggályos ez?

A vadhús előnyössége mellett felhozott egyik érv az, hogy gyakorlatilag bio minőségű termék „keletkezik” így, hiszen ezek az állatok a vadonban, a szabad természetben nőnek fel és élnek, bárminemű állategészségügyi beavatkozás (pl: antibiotikumos kezelés) nélkül.
A fentiek tükrében ez nem állja meg a helyét, hiszen az etetésükre felhasznált takarmányok nem bio előállítási körülményekből származnak, de a mezőgazdasági területeken sem bio termesztés folyik az esetek döntő részében, ahova ezen állatok legelni kijárnak.
Elgondolkodtató, hogy mennyire egészséges a vadhús, amikor pl. a repce vetésfehérítő bogár elleni permetezése után, gyakran idegrendszeri tüneteket mutatva pusztulnak el az ott legelő őzek. E mellett az is, hogy ezek az állatok sokszor a szennyvizeink által terhelt élővizekből isznak. Mindemellett az erdészeti kezelések esetében is többnyire megengedett a vegyszerhasználat (hacsak külön nem tiltják a területek védettségével összefüggésben levő rendelkezések).

A vadak tenyésztése

Az „idegenhonos” (amilyen eredendően pl. a fácán is), vadászható fajok részben a vadtenyésztés tevékenysége által vannak pótolva. Vadászati célra nevelő telepekről pl. tőkés récéket is rendszeresen engednek szabadon.

Emellett különböző vadfarmokról nemegyszer vadaskerteket és vaddisznóskerteket is látnak el tenyésztett nagyvadfajokkal, zártkerti vadászat céljából. Továbbá a hasonló, tenyésztett vadfajok egyedeinek vadászati célból történő szabadon engedésére, célzott kilövetésére is van példa.

Karintiában kertben nevelt gímszarvasbikát meglövettek egy francia vendégvadásszal

Mégis miért tenyésztik és etetik a vadakat, ha közben amiatt a probléma miatt „kell” vadászni, mert a területek eltartóképességéhez képest nagyobb arányban vannak jelen?

Mert a többségi, nem vadász társadalomban még nagyobb ellenérzést, felzúdulást váltana ki, ha ezen „ökológiai” indokokról is kiderülne, hogy valójában nem fedik a valóságot. Ahogy a vadak etetése és „védelme” sem állatszeretetből, hanem céltudatos gazdasági elképzelések mentén történik.

A vadászat bevételi forrásai

A vadgazdálkodásnak jelenleg piaci keretek közt kell tudnia rentábilisnak lennie. Mivel gazdasági tevékenység, a vadásztársaságoknak nyereséget kell produkálniuk. Ezért sem lehet a tevékenységük elsősorban ökológiai szemlélet vezérelte.

A vadásztársaságok fő bevételi forrásai a tagság által befizetett tagdíjak, amelynek fejében vadászhatnak a tagok és a számukra előirányzott elejtett állatok egy részének „hasznosítása” fölött rendelkeznek cserébe. Az általuk meglőtt állatok húsának csak egy részét használhatják szabadon fel. A fennmaradó vadhúst a vadásztársaság értékesíti, a saját bevételét növelve ez által.

További bevételi forrás a vendégvadászok vadásztatása, ami azt jelenti, hogy a befizetett díj fejében nem a saját tagok, hanem “külső” vadászok fogadása történik a társaság területén.

Ma Magyarországon a vadhús népélelmezési cikként nem igazán jöhet szóba a magasabb árfekvése miatt. Mégis, ha összeszámoljuk a legegyszerűbb vadásztársasági tagság költségeit (pl. tagsági díj, eszközök -egy része állandó pótlást igénylő fogyóeszköz-, ruházat, közlekedés stb.) és ha mindent hivatalosan, előírásszerűen végeznek, valójában a vadászat során költségesebb a vadásznak is vadhúshoz jutni, mintha azt boltban vásárolná meg.
Ebből következik, hogy jelenleg a vadászat művelése során sokkal inkább magát az „élményt”, a hobbit kell megfizetni, mintsem valamiféle létszükséglet kielégítéséről, azaz élelemszerzésről volna szó. Valójában így ez nem más, mint egyfajta véres szórakoztatóipar, ahol azért fizetnek emberek, hogy szenvedélyüknek hódolva ölhessenek.

A vadgazdálkodást ezen felül kölcsönös pozitív kapcsolatok köthetik más gazdasági, elsősorban idegenforgalmi, turisztikai tevékenységekhez.

Mint fentebb olvasható, a mező- és erdőgazdálkodással az érdekeik részben ellentétesek, hiszen ugyanazon területeken kell tudniuk gazdálkodni. (Ezt a konfliktust enyhítik egy bizonyos mértékben a földtulajdonosok által működtetett vadásztársaságok.) A vadgazdálkodás haszonvadai mező- és erdőgazdasági vadkárt okoznak. Amíg a vadgazdák érdeke az, hogy minél több legyen a haszonvad, addig az erdő- és mezőgazdáké az alacsony egyedszám.
A probléma az elmúlt időszakban felszínre is került a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara részéről.

Vadkár: az agrárkamara határozottan kiáll a gazdálkodók érdekeiért

Pénzbehajtó céget alapít a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Elgondolkodtató, hogy az eddig elég komoly lobbierővel bíró vadgazdálkodással szemben az ehhez hasonló problémák akkor kerülnek csak felszínre, amikor az ország mezőgazdasági területeinek nagy része már befolyásos vállalkozók kezébe került és így a helyzet valóban „tarthatatlanná” vált…

Ráadásul az agrárgazdasági kamara, a gazdálkodók gazdasági érdekeit szem előtt tartva, az esetlegesen visszatelepülő csúcsragadozók és védett madarak okozta mezőgazdasági kár miatt nem ódzkodna akár a védett fajok ismét vadászhatóvá tételétől sem.

A varjú lett az új közellenség Magyarországon

Farkast kiált az agrárkamara, hűti a kedélyeket a nemzeti park

Az állatok elejtése és haláltusája

Az állatok halálát sok esetben nem önmagában a lövedék(ek) okozta seb, illetve az elvérzés okozza, hanem a sokkhatás, amit a sebzés, becsapódás kivált. Ettől függetlenül, sajnos nem egy esetben, a rosszul eltalált vad (pl: zsigeri szervek, ellőt végtag stb) még képes elmenekülni és órákba, akár napokba telik, míg a sebágyban kileheli a lelkét, hosszú kínok közt.

Nagyvadra leadott lövésnél akkor is utánkeresést kellene folytatni, ha a helyszínen sebzésre utaló jelek nem találhatóak. A sebzett vadat addig kell keresni, amíg csak esély van a megtalálására.

Elviekben.

A gyakorlat inkább azt mutatja, hogy ha volna is mód az utánkeresésre, ezt sajnos nem minden esetben teszik meg. Ennek több oka van. Egyrészt az állat pénzben is kifejezhető értéke (kitermelhető hús, trófea) az, ami meghatározó. Csak az „értékesebb” állatok, így elsősorban a szarvasok esetében keresnek jobbára már csak után. Másrészt hasonló feladatra alkalmas kutyát és  gazdát sem biztos, hogy könnyű ma már találni a sebzés ejtésének közelében. Ez mind a kutyák, mind a gazdáik részéről külön felkészülést igényel. Bár az általánosan használt vizsláknak is képeseknek kell lenniük hasonló feladat elvégzésére (vércsapa követése), azért a ténylegesen ilyen feladatokra tenyésztett, szelektált és abban specialista vérebek nem tartoznak a legelterjedtebb, többek által tartott vadászkutyafajták közé.

Csapdázás és ez okozta szenvedés

Saját tapasztalat, hogy a csapdázással pusztítható, az egyéb apróvadfajok közé sorolt madarak (dolmányos, szarka, szajkó) esetében, a kihelyezett élvefogó csapdákat (létracsapda, Larsen csapda) gyakran nem ellenőrzik előírásszerűen, ezért az állatok sokszor szomjan és éhen pusztulnak a csapdákban.

Gyakran a hattyúnyakcsapda nem megfelelő kihelyezéséből fakadhatnak olyan „balesetek”, amikor nem képesek az eszközök az előírt szelektivitásuknak megfelelni, így olyan, akár védett fajok is áldozatul eshetnek, amiknek egyébként nem „szabadna”, illetve adódhatnak ezekből olyan helyzetek, amik az állatoknak felesleges szenvedést okoznak.

A szőrmés kisragadozóknál használt bizonyos csapdák (pl. testszorító csapdák) sem képesek olyanfajta szelektivitásra, hogy képesek volnának elkerülni, hogy akár védett fajok (pl. védett menyétfélék, mint molnárgörény, nyuszt, menyét, hermelin) ne essenek áldozatul ezeknek.

A kotorékozás

A kotorékozás jelenleg a borz és a róka gyérítésére használt „vadászati mód”, amely során általában kistermetű terriereket használva igyekeznek a vadászok ezen ragadozókat a földalatti járataikból, lakhelyükről (kotorékukból) kiugrasztani. Természetesen ez az esetek többségében a kutyák és a ragadozók közti tényleges közelharc árán lehetséges csak, ami bár valamiféle vadászati hagyományokra hivatkozva legális, objektíven szemlélve felvethetné az állatviadal kérdését is. Nem ritkák a súlyos sérülések mindkét fél esetében.

Mivel a cél a ragadozók gyérítése, a róka esetében nincs kíméleti időszak előírva. A leghatékonyabb módja a kotorékozásnak pedig a kölyöknevelési időszakban van, amikor a kutyák így nemcsak egy felnőtt állat aktív elpusztításában vesznek részt, hanem gyakorlatilag a még védtelen kölykök megölésében is.

Léteznek műkotorékokban végrehajtott, úgynevezett kotorékversenyek is, amelyek Magyarországon és Nyugat-Európában törvény által tiltottak. Ezeket általában vadászkutya vizsgaként állítják be, ami azért is visszás, mert a kotorékversenyeken, mesterséges körülmények között jól szereplő kutyák nem feltétlenül a vadászatokon, a természetes kotorékokban a legjobban helyüket megállni képes ebek.
Az ilyen versenyek során általában fogságban tartott rókára engedik a kutyát és a teljesítményét
pontozzák. (Korábban, míg ezt törvény nem szabályozta, nem volt ritka a kotorékkutyák macskán történő felkészítése sem.)

Rókákat vetnek vadászebek elé hogy rajtuk gyakoroljanak

Hajtóvadászatok

A vaddisznóhajtásban használt, általában terrier (esetleg kopó, tacskókopó) egyedek sokszor súlyosan, nemegyszer végzetesen sérülnek, hiszen a vad halálfélelmében küzd az életéért és agyarával súlyos sebzéseket okoz az ellenfelének. Ha gyors orvosi beavatkozással sikerülhetne is az életmentés, ilyenre terepi viszonyok közt általában nincs mód.

Összegzés

Mindent összevetve, a vadászatot, vadgazdálkodást övező mítoszokkal szemben láthatjuk jelenleg a vadgazdálkodásunk egy gazdasági érdekeket szem előtt tartó profittermelő gazdálkodási ágazat, aminek pont e törekvések miatt nincs túl sok köze a tényleges ökológiai egyensúly fenntartásához.
 
A vadászat során megszerezhető esetleges vadhús népélelmezési szereppel nem bír, így jelen helyzetünkben létfenntartásunk szempontjából jelentősége elenyésző.
 
A vadgazdálkodás elsődleges haszonszerzési forrását a vadászat élményével történő kufárkodás jelenti a vadászható vadállatok és mellettük gyakran védett fajok, illetve vadászkutyák szenvedése és halála árán.

Hasonló cikkek

Az állatkertek valódi arca

Az állatkertek valóban a fajfenntartásért és az állatok visszavadításáért küzdő, természetvédő létesítmények? Vagy inkább profitorientált szórakoztatóipari egységek érző lények kárára? Állatkerti múlttal bíró szakember segítségével igyekszünk a kérdéseket megválaszolni.

Miért ne támogassuk a tejipart?

Mi a baj a tejjel és a tejtermékekkel?
A tehénnek az a rossz, ha nem fejik meg?
Miért nem elég vegetáriánusnak lenni?
Ebben a cikkben ezekre és a tejiparral kapcsolatban felmerülő további kérdésekre is választ adunk.